Életmód
hir6.hu, 2011. Március 31. 16:04
Mesterszakácsok segítik tanácsaikkal a jövőben azt a célt, hogy minél tartalmasabb, egészségesebb és finomabb ételek kerüljenek a terítékre a gyulai menzán. Az erről szóló megállapodást csütörtökön délelőtt írták alá a gyulai városházán.
hir6.hu, 2011. Március 18. 12:32
Az ókori rómaiaknál a só fizetőeszköz volt. Manapság is az, hiszen a kelleténél jóval több sót eszünk. Ezért az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a gyógyításért, az emberek pedig a gyógyszerekért fizetnek nem is keveset. A sót a népnyelvben még manapság is gyakran nevezik "fehér arany"-nak. Ha kell, ha nem sózzuk az ételt, holott ha nem használnánk sót, akkor sem lenne semmi baj, hiszen egy szelet kenyérrel már a napi só mennyiséget megadtuk a szervezetünknek. Mégis sózunk, amolyan virtusból, mert ezt láttuk nagyapánktól, apánktól, akik meg sem kóstolták a vasárnapi ebédkor a húslevest, hanem azonnal a sótartóhoz nyúltak és jól megszórták.
hir6.hu, 2011. Március 18. 10:17
Egy új egészségkultúra létrehozását vizionálta dr. Lenkei Gábor országos előadássorozatának nyolcadik állomásán Szarvason, csütörtökön este mintegy 300-350 érdeklődőből álló közönsége előtt. Az orvostudományt ma uraló dogmákkal szemben ő kissé másképp értelmezi az egyetemen tanultakat, és az a meggyőződése, hogy bár az orvosok többsége jó szándékú, becsületes és gyógyszerek életmentőek is lehetnek, az egészségügy „lefeküdt" a gyógyszergyártó maffiának. Nemkülönben a média a gyógyszeripar kutyatáljából eszik.
hir6.hu, 2011. Március 14. 13:05
Mivel a tél során kevesebb napfényhez és élő növényi táplálékhoz jut a szervezet, megcsappannak vitaminraktárai, ezért is érezzük magunkat gyengébbnek. De hogyan győzzük le a fáradtságot és az álomkórt?
hir6.hu, 2011. Március 06. 09:14
A munkahelyi egészségfejlesztési terv célja, hogy minél kiegyensúlyozottabb, egészségesebb emberek dolgozzanak együtt egy korszerű, nyugodt légkörű munkahelyen. A megfelelő fizikai állapot és a mentális kiegyensúlyozottság eredményeként már rövid távon elkerülhető a tartós stressz. Néhány éve az USA-ban belefogtak egy Krónikus Betegségeket Megelőző Munkahelyi Programba, amelynél az induláskor, majd hat, azután hét és fél év elteltével felmérték a dolgozók fizikai állapotát, táplálkozási szokásait és számos különféle betegség rizikófaktorát.
hir6.hu, 2011. Március 06. 07:37
Az orvosok szerint minden évszaknak megvan a tipikus gyermek megbetegedése. A téli hideg és nyirkos időben a krupp az egyik ilyen gyermekbetegség, mellyel először találkozva minden szülő nagyon megrémül. Januárban és februárban sajnos minden évben nagyon sok kruppos beteget kezeltek a magyarországi kórházakban.
hir6.hu, 2011. Február 19. 15:00
Lovagavatásra és zászlószentelésre is sor került Gyulán szombaton délelőtt a Nepomuki Szent János Lovagrend szervezésében. A jelenleg több mint kétszázhúsz főt magába foglaló szervezet a vizek, és a vizes élőhelyek védelmét tűzte zászlajára.
hir6.hu, 2011. Február 12. 08:58
A nagysikerű fogászati prevenciós szűrőprogram, a PreFog újabb lehetőségekkel bővülhet a jövőben. A rendszeres fogászati szűrést propagáló programsorozathoz csatlakozott egy fogtömés alapanyagokat forgalmazó vállalat, amelynek vezetői hasonlóan elkötelezettek az amalgám tömések kiiktatásában, mint a szűrőprogram szervezői. A két cég között jelenleg egyeztetések zajlanak az amalgám tömések mindenki számára elérhető ingyenes cseréjéről.
hir6.hu, 2011. Január 29. 10:19
A szülőknek gyermekük születését követően számos teendője akad, így például vizsgálatok egész sora biztosítja az esetleges rendellenességek korai felismerését. A gyermekek hallását illetően különösen fontos az időben felállított pontos diagnózis, mivel az első hat hónap kritikus a beszédfejlődés és a beszédértés szempontjából.
hir6.hu, 2011. Január 08. 11:32
A fogyókúra sikere nagyon sok tényezőn múlik, és néhány alaphibát szinte mindenki elkövetett már. Lássuk, mik is ezek!
hir6.hu, 2010. December 25. 07:08
Ha karácsonyi menünkbe szeretnénk beiktatni tengeri finomságokat, most néhány tippet kaphatunk, hogyan bizonyosodjunk meg róla, hogy az étel, amit vásároltunk friss és egészséges - olvasható a hazipatika.com-on.
hir6.hu, 2010. December 21. 12:24
A gyermekek jelentős százalékánál a középfülgyulladás az új orvostudományi protokollok alapján antibiotikum nélkül is biztonságosan gyógyítható. Az antimikróbás szerek felesleges használata mind a gyermekre, mind a környezetünkre negatívan hat, hiszen ellenállóbb baktériumtörzsek kialakulásához vezet, azaz egyre több lehet az olyan makacs fülgyulladás, amely akár a sorozatos antibiotikum kezelések ellenére is fennmarad. Az alábbiakban dr. Jókay Kinga, a Rózsakert Medical Center gyermekorvosa elmondja hogyan és milyen esetekben lehet elkerülni az antibiotikumos kezelést.
hir6.hu, 2010. December 18. 11:46
Az őszi-téli hónapokban jól esik a lakás melege, ám sajnos ez az időszak nem mindig felhőtlen, hiszen a meleg, ritkán szellőztetett, párás levegő a penészgombák paradicsoma. Pedig fontos, hogy megelőzzük a helyiségek penészesedését, hiszen a gombák asztmát, allergiát, de akár még rákot is okozhatnak.
hir6.hu, 2010. December 18. 07:24
Nincs még egy olyan módszer, amely az egészséges fogak csiszolása nélkül tenné lehetővé a fogpótlást. A fogászati implantátum beültetése elismert rutinmódszerré vált a fogorvosok körében, ám eddig hosszadalmas folyamat vezetett a végleges fog megszerzéséig, illetve a pénztárcát sem kímélte a beavatkozás.
hir6.hu, 2010. December 11. 09:03
Egy kutatás szerint az étcsokoládé jóval laktatóbb, és sokkal inkább alkalmas a csokoládé iránti vágy csillapítására, mint a tejcsokoládé. Az étcsokoládé ezen kívül a zsíros és sós ételek utáni vágyat is csökkenti, így kis mennyiségben eredményesen használható súlyunk megőrzésére - írja a kutatásra hivatkozva a hazipatika.com.
hir6.hu, 2010. December 11. 09:03
Egy kutatás szerint az étcsokoládé jóval laktatóbb, és sokkal inkább alkalmas a csokoládé iránti vágy csillapítására, mint a tejcsokoládé. Az étcsokoládé ezen kívül a zsíros és sós ételek utáni vágyat is csökkenti, így kis mennyiségben eredményesen használható súlyunk megőrzésére - írja a kutatásra hivatkozva a hazipatika.com.
hir6.hu, 2010. December 08. 12:40
Csaknem 15 ezer sztómaviselő ember él ma Magyarországon, ehhez képest a társadalom többsége nem is hallott még róluk, illetve az ezzel az állapottal járó gondokról, problémákról. Harminc évvel ezelőtt Kaposváron alakult meg a sztómások első hazai klubja, azzal a céllal, hogy a hasonló cipőben járók segítséget nyújtsanak egymásnak. A kaposvári Városházán tartott szerda délelőtti országos jubileumi rendezvényükön számos professzor tartott előadást az elmúlt három évtized tapasztalatairól.
hir6.hu, 2010. November 30. 09:05
Mosolyogj! Mindenhol és mindenkor, általános érvényű szabály, ha mosolygunk kisugárzásunk és megítélésünk is pozitív lesz, ám mi történik abban az esetben, ha nem merünk mosolyogni, mert frusztrál a girbe-gurba fogsorunk? Kinek nyuszi, kinek vámpír fogai vannak, de van olyan is, aki a pókot tudja kiharapni a sarokból és van, akit mindez nem zavar. Érdemes elgondolkodnunk azon, hogy az ilyenfajta szexepil az egészségre is káros lehet.
hir6.hu, 2010. November 28. 14:59
Gyerekkorban a betegségeknek általában természetes velejárója a láz, de vajon az idősebbek miért nem lázasodnak be olyan gyakran? - a kérdésre a hazipatika.com kereste a választ.
hir6.hu, 2010. November 19. 14:53
A Pikkelysömör Világnapon (World Psoriasis Day) a világ minden táján az általánosnál nagyobb figyelem irányul a psoriasisos betegekre. A Magyar Dermatológiai Társulat (MDT), az elmúlt évek hagyományaihoz híven idén is csatlakozott a Psoriasis Világnap rendezvényeihez.
hir6.hu, 2010. November 16. 17:15
Szegedre érkezett az "Egy fa élete" országos rendezvénysorozat. A környezettudatosság szószólói, Karafiáth Orsolya költő, és Tamás Zsuzsa költő, meseíró hívták fel a figyelmét a szegedi Táltos Iskola diákjainak a természetvédelem fontosságára. A beszélgetést egy közösen megalkotott mese koronázta, az iskola udvara pedig egy új fával gazdagodott. A rendezvényhez egy rajz- és irodalmi pályázat is kapcsolódik, melynek keretében a diákok kifejezhetik, mit jelent számukra "Egy fa élete".
hir6.hu, 2010. November 16. 13:30
A Békéscsabai Egészségnapok című önkormányzati, civil és egészségügyi rendezvény hétfő délután a megyeszékhelyi Csaba Centerben nyitotta ki kapuit. A többfrontos programfolyam a hét első napjain a vásárlóközpontban, majd szerdától az Ibsen Házban zajlik. Dr. Kovács Zoltánt, a békéscsabai önkormányzat egészségfejlesztési koordinátorát faggattam társadalmunk jelenlegi egészségi állapotáról, miközben elhajóztunk a Centerből Amerikába.
hir6.hu, 2010. November 16. 10:02
Szegedet találta a legegészségesebb magyarországi megyei jogú városnak az Egy csepp figyelem Alapítvány.
hir6.hu, 2010. November 14. 16:11
Erős Antónia védnökségével kampány indult a Facebook-on a cukorbetegekért, amely a rendszeres vércukormérés fontosságára hívja fel a figyelmet. A Tartsd a szintet! kezdeményezés célja, hogy szakértői tanácsokkal, receptekkel, és a betegséghez kapcsolódó hírekkel, kutatási eredményekkel segítsen annak a közel 1 millió embernek Magyarországon, akik valamilyen formában érintettek a betegségben, és egyben új, központi online fórumot teremtsen számukra.
hir6.hu, 2010. November 13. 16:41
Talán ez a legmozgalmasabb hónap, ami a kerti munkákat illeti, de ne feledjük, hogy a mostani munkával sok időt és energiát takarítunk meg tavasszal! - írja az edenkert.hu.
hir6.hu, 2010. November 13. 08:26
A mikróbák betegséget megelőző képességének drámai illusztrációjaként a Yale Egyetem és a Chicago-i Egyetem kutatói bemutatták, hogy egy gyakori gyomorbaktériummal fertőzött egerek védve voltak az I-es típusú cukorbetegség kialakulásától - olvasható a kutatás eredménye a hazipatika.com oldalon.
hir6.hu, 2010. November 08. 12:53
Sajnos évek óta tény, hogy az elhízás hazánkban már-már népbetegségnek számít. Ezért nem esztétikai, hanem egészségügyi szempontból fontos, hogy aki jelentős túlsúlyt cipel, minél eredményesebb kúra segítségével le tudja adni. De mitől is lesz sikeres egy fogyókúra?
hir6.hu, 2010. November 06. 13:32
Lepd meg gyermekedet egy gyümölcsből készült "virágcsokorral". Dekoratív és ráadásul egészséges is, valamint az allergiára hajlamosak sem fognak napestig tüsszögni tőle - olvasható a csaladivilag.hu-n.
hir6.hu, 2010. November 05. 12:13
Ősszel és télen szervezetünk igencsak nagy próbatételnek van kitéve. Immunrendszerünk megerősítése közben érdemes emésztőrendszerünk működésére is fokozott figyelmet fordítanunk - tanácsolja a házipatika.com.
hir6.hu, 2010. Október 31. 11:55
Tudjuk-e, milyen vízben úszik a gyermekünk? Hogyan lehet megelőzni, hogy az úszásoktatás után ne fertőzéssel érkezzen haza? Mit tudunk tenni azért, hogy se a saját gyerekünk, se a többiek ne betegedjenek meg uszodalátogatás következtében? Ez csak néhány kérdés azok közül, amelyek a szülők fejében megfordulnak, amikor a legkisebbekkel babaúszásra járnak, nagyobb gyerekeik pedig úszásoktatáson és iskolai úszásórákon vesznek részt. Miközben az uszodai higiéné kérdését mindenki természetesnek veszi, meglévő jogszabályaink számos esetben elmaradnak a nyugat-európai szabályozástól, ráadásul a gyakorlat sok esetben - elsősorban a vélt költségmegtakarítás miatt - még az előírt szabályozás szintjét sem éri el. Szerencsére eddig olyan drámai példák nem merültek fel, mint amilyenekkel nemrég a Nemzetközösségi Játékokon résztvevő sportolók találkoztak.
hir6.hu, 2010. Október 26. 16:27
Nem szükséges vagyonokat költeni az egészséges fogak megőrzésének érdekében. A lakosság többsége nem mossa fogait rendszeresen, illetve a fogmosások átlagos időtartama nem éri el minimum felét sem. Egy kis odafigyeléssel egy családi nyaralás összege spórolható meg az éves fogászati ellátáson.
hir6.hu, 2010. Október 24. 07:46
Magyarországon közel egymillió ember szenved csontritkulásban. Az idejekorán felismert tünetek segítségével a betegség megelőzhető vagy eredményesen kezelhető. Ebben segít a rendszeresen végzett csontsűrűség-mérés - tanácsolja a hazipatika.com.
hir6.hu, 2010. Október 23. 08:20
A rekordszámú látogató elmaradt a II. Nők Éjszakája rendezvényen a szegedi IH Rendezvényközpontban, pedig a szervezők igencsak elkényeztették a főleg hölgyekből álló vendégeket. Színvonalas divatbemutatók, látványos betétprogramok a kifutón, masszázs, koktélok, fodrászok, ékszerek, alakformáló vákuumos kezelés az aulában. Elmentünk divatmustrára a szegedi péntek éjszakában.
hir6.hu, 2010. Október 21. 18:03
hir6.hu, 2010. Október 17. 16:14
Ősszel számtalan tápláló, egészséges zöldség és gyümölcs érik meg, többek között a sütőtök. Nézzük, hogy hogyan használhatjuk fel ezt az egészséges növényt! - tanacsolja az edenkert.hu.
hir6.hu, 2010. Október 16. 19:00
Lássuk, melyek azok a tényez?k, amelyek segítenek elérni, hogy minden napunkat kipihenten és energikusan kezdjük ezzel saját és családtagjaink életét is teljesebbé téve - olvashato az alvasportal.hu-n.
hir6.hu, 2010. Október 15. 15:21
Sikeresen zárultak az Óbudai Egészségolimpia ez év nyári és őszi rendezvényei, melyeket közel két éve rendez meg Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata és a Szent Margit Rendelőintézet.
hir6.hu, 2010. Október 14. 16:45
A kisebb szájsebészeti műtétek és fogbeültetések során a gyógyszeres kezelést esetenként kiváltó új lokális antibiotikumot ecsettel vagy fecskendővel viszik fel a seb felszínére, ahol megszáradva filmréteget képez, majd hatóanyagát folyamatosan bocsátja ki magából - számolt be az újdonságról Dr. Czinkóczky Béla fogszakorvos, fog és állcsont sebész.
hir6.hu, 2010. Október 13. 07:17
Társadalmi célú edukációs kampány ez idáig még nem foglalkozott a férfiak számára legtöbbször tabutémának számító prosztata megbetegedéseivel. A Magyar Urológusok Társaságának égisze alatt útjára indított Prosztata kampány a tájékoztatásban keletkezett űrt kívánja betölteni és felhívni a figyelmet arra, hogy minden férfi 50 év felett keresse fel urológusát, nézesse meg, hogy nincs-e rosszindulatú elváltozás a prosztatájában.
hir6.hu, 2010. Október 08. 10:28
Hazánkban először a Dr. Rose Magánkórházban végeztek Birmingham felszínpótló csípőprotézis (BHR-rendszer) műtétet, 5. generációs beültető készlettel és protézissel. Az operációt Dr. Bálint Lehel ortopéd sebész főorvos hajtotta végre, aki a legújabb generációs implantátum beépítését rendszeresen végzi Angliában. A bizonyítottan leghosszabb élettartamú felszínpótló protézist, amelyet a világon leggyakrabban használnak, most itthon egyedüliként, a főváros első magánkórházában alkalmazta. A TB által nem finanszírozott BHR-rendszer műtétre az állami kórházakban hosszú időt, esetenként akár éveket kell várni. A legújabb generációs implantátumokkal végzett műtétekre pedig az állami intézményekben egyáltalán nincs lehetőség, pedig ezekkel a technikákkal a betegek csontállománya jobban megőrizhető és a felépülési idő is rövidebb.
hir6.hu, 2010. Október 05. 10:31
Hazánkban is egyre népszerűbb a fogbeültetés, elterjedtebb nevén a fogászati implantáció. Azonban sok fogorvos megfelelő gyakorlat nélkül, nem megbízható technológiával dolgozik, ami miatt egyre gyakoribbak az elrontott implantációs esetek. Ráadásul a nem megfelelő betegtájékoztatás miatt sokan nem veszik észre, ha az implantátum nem megfelelő, mert nem ismerik fel a tüneteket: valójában időzített bomba ketyeg a szájukban.
hir6.hu, 2010. Október 03. 07:20
A gömbölyded formákat az aktuális divat nem fogadja el, ám a plusz kilók nem elsősorban esztétikai, hanem egészségügyi problémákat jelenthetnek. Sőt, minél több fölösleges kilót cipel valaki, annál nagyobb valószínűséggel alakul ki betegség, ami láncreakciót indít el, mert újabb és újabb rendellenességek mutatkozhatnak.
hir6.hu, 2010. Október 02. 20:16
A változás kora utáni időszakban végzett fizikai tevékenység jelentősen csökkenti az emlőrák kifejlődésének kockázatát. Csaknem százezer nő vizsgálata alapján készült tanulmány eredményeit az American Journal of Public Health közölte. Évek óta számos vizsgálat igazolta, hogy a koszorúér-betegség megelőzésére alapvetően szükséges a rendszeres testmozgás, fizikai munka vagy sport. Újabb adatok azt jelzik, hogy a rosszindulatú daganatok kifejlődése ellen is fontos védő hatást jelent a mozgás. Tricia M. Peters, az Amerikai Rákkutató Intézet kutatója és munkatársai a statisztikai adatok földolgozása után rámutattak, hogy az amerikai nők leggyakoribb rosszindulatú betegsége az emlőrák.
hir6.hu, 2010. Október 01. 14:33
Tizedik alkalommal rendezték meg pénteken a Hypertónia Napot a Pándy Kálmán Kórházban, ahol az ország legnevesebb szaktekintélyei tartottak előadásokat a magas vérnyomás veszélyeiről.
hir6.hu, 2010. Szeptember 28. 17:12
Az amerikai Institute of Medicine nemrég nyilvánosságra hozott kutatása szerint az amerikai kórházakban elkövetett gyógyszerezési hibák 26-32%-a egyszerű adminisztrációs okokra vezethető vissza. Majd minden harmadik beteg esetében megelőzhető lett volna a hibás adatbevitelből, az elírásból vagy éppen a hiányos adatok következtében bekövetkezett gyógyszerezési hiba. Egyszerűen a folyamatok végiggondolásával és az automatikus betegazonosító rendszerek bevezetésén alapuló, belátható időn belül megtérülő befektetéssel az adminisztratív hibák kiküszöbölhetőek, véli a szakértők. A biztonságos adminisztráció megspórolása mind a beteg, mind pedig a kórház érdekeivel gyökeresen ellentétes.
hir6.hu, 2010. Szeptember 25. 19:56
Megtelt a gyulai Kossuth-tér szombaton a Richter Egészségváros programjára. A szórakoztató családi események mellett a rendezvényre kilátogatók ingyenes szűrővizsgálatokon, tanácsadásokon vehettek részt.
hir6.hu, 2010. Szeptember 23. 11:10
Szeptember 25-én lesz éppen negyvenöt éve, hogy Svédországban elvégezték az első sikeres fogbeültetést, elterjedtebb nevén implantációt. A fogbeültetés azóta forradalmasította a fogászatot és térhódítása visszafordíthatatlan. Ma már ott tart a tudomány, hogy az így készült fogpótlás gyakran jobb, mint az eredeti. A nyáron a New Yorkban tartott, az implantológia 45 éves évfordulójának emléket állító nemzetközi konferencia kijelölte a implantológia jövőjét.
hir6.hu, 2010. Szeptember 22. 20:37
Szeptember 18-án és 19-én folytatódott a III. Kerületi Önkormányzat és a Szent Margit Rendelőintézet közös kezdeményezése, az Óbudai Egészségolimpia, ahol a hétvége alatt közel 5 000 embert, köztük több mint 3 000 diákot szűrtek meg a szakemberek. A leggyakoribb egészségügyi problémának az ortopédiai és a bőrgyógyászati rendellenességek, valamint a magas vérnyomás bizonyultak. A vizsgáltak több mint fele túlsúlyos.
hir6.hu, 2010. Szeptember 20. 13:36
Ingyenes szűrővizsgálatokon, egészségügyi tanácsadáson, előadásokon vehetnek részt azok, akik szeptember 25-én, szombaton ellátogatnak Gyulára, a Kossuth térre a Richter Egészségváros Program egész napos családi rendezvényére. A helyszínen tornával, fitnesz- és gyermekprogramokkal, helyi fellépőkkel várják a fiatalokat, felnőtteket és időseket egyaránt. A tartalmas szórakozás mellett minden résztvevő növeli a Richter Gedeon gyógyszercég Pándy Kálmán Kórház számára tett felajánlását is. A kampány fővédnöke a színész-rendező Rudolf Péter.
hir6.hu, 2010. Szeptember 13. 12:28
A Városi Kórház Keszthely számára gyűjtöttek a helyi lakosok szeptember 11-én, szombaton a Richter Gedeon gyógyszercég által szervezett Egészségváros programsorozat első őszi állomásán. A résztvevők ingyenes szűrővizsgálatok elvégeztetésével, tanácsadások, előadások meghallgatásával növelték a Richter által a kórház számára felajánlott összeget, a nap végén így összesen 4 003 900 forinttal gazdagodott az intézmény.
hir6.hu, 2010. Szeptember 11. 08:22
Új terápiás részleget alakítottak a Pándy Kálmán Kórház reumatológiai osztályán. Az új bioszféra szobában számos betegség kialakulásának megelőzésére is lehetőség van.
hir6.hu, 2010. Szeptember 06. 16:11
Az Egy csepp figyelem Alapítvány ECSET (Egy CSEpp Teszt) elnevezésű országos szűrőprogramjával 2010. szeptember 10-én, pénteken Békéscsabára érkezik. Az Erős Antónia által létrehozott szervezet minden érdeklődőnek ingyenes egészségügyi szűréseket biztosít a Korzó téren. A rendezvényre érkezik az RTL Klub csinos műsorvezetője, Dombovári Vanda is!
hir6.hu, 2010. Szeptember 05. 10:12
Rudolf Péter 2009 májusában, a Richter Egészségváros első állomásának megnyitóján a programsorozat védnökeként arra bíztatta az embereket, hogy ne várják meg szervezetük kétségbeesett üzenetét:
hir6.hu, 2010. Szeptember 04. 07:25
Egy friss nemzetközi felmérés eredményei azt sugallják, sokan vannak, akik kevés figyelmet fordítanak testsúlyukra. Az emberek jelentős része ritkán áll mérlegre, túlságosan szereti a gyorséttermi ebédet ahhoz, hogy lemondjon róla, és hajlik arra, hogy gyors ebéddel, rágcsálnivalókkal nyugtassa feszült idegeit.
hir6.hu, 2010. Szeptember 01. 19:41
Bizony jól odapörkölt - nekem is megküldött, balliberális országos hetilapban közzétett cikkében - Sarkad fideszes polgármesterének, egyben polgármesterjelöltjének, Tóth Imrének kiváló Békés megyei, közelebbről gyulai származású, kollégánk, Bod Tamás. Merthogy Tóth Imre népművelő az 1986. május elsejei ünnepségen nem átallott marxista-leninista jelszavakat hangoztatni a bihari településen. (Ha egyszer nem engedték meg neki a főelvtársak, hogy az akkor még nem is létező Fidesz-Magyar Polgári Szövetséget dicsőítse!)
hir6.hu, 2010. Augusztus 29. 18:50
Fogazatunk fontos szerepet játszik életünkben. Befolyásolja arcunk harmóniáját, beszédünk és artikulációnk módját, mimikánkat és egyéni kisugárzásunkat is. Éppen ezért fontos, hogy rendben tartsuk és figyeljünk rá - írja a webbeteg.hu.
hir6.hu, 2010. Augusztus 22. 14:44
A húsfeldolgozás során használt egyes szerek megnövelhetik a húgyhólyagrák kockázatát, derült ki egy, az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) által közzétett tanulmányból - írja a hazipatika.com.
hir6.hu, 2010. Augusztus 15. 16:59
Magyarországon is egyre több embernek fontos az ásványvizek íze, derült ki a Nestlé Életmód Központ online kutatásából - írja az ötvenetúl.hu
hir6.hu, 2010. Augusztus 15. 11:25
A lustaságot már önmagában betegséggé kellene nyilvánítani - javasolja néhány vezető brit közegészségügyi szakember, akik szerint a mozgásszegény életmódból eredő betegségek felületes kezelése helyett a probléma gyökerét kellene inkább orvosolni - írja a hazipatika.com.
hir6.hu, 2010. Augusztus 11. 10:02
Minél idősebbek vagyunk, annál negatívabban ítéljük meg egészségi állapotunkat. Viszont az évek múlásával párhuzamosan egészségünkért is többet teszünk, idősebb korban, 60 év felett már jobban odafigyelünk önmagunkra, főleg a táplálkozásunkra. A GfK LHS HealthCare gyógyszerszedésről rendelkezésre álló adatai is alátámasztják, hogy a magyar lakosság jelentős része későn kezd el foglalkozni az egészségével, hiszen 60 éves kor felett ugrásszerűen megnő a gyógyszerszedők száma. A különböző szűrésekre járás is 60 éves kor után válik gyakoribbá.
hir6.hu, 2010. Augusztus 09. 12:11
Bár a felnőtt lakosság 60 százaléka szerint sokan túlzásba esnek a klímahasználat során, mégis 63 százalék választja a hűsölés ezen formáját - derült ki a KutatóCentrum és a Marketing&Media közös villámkutatásából. A nők jobban aggódnak az egészségre káros hatás miatt, a férfiak inkább indokoltnak tartják a légkondicionálók használatát.
hir6.hu, 2010. Augusztus 08. 09:44
A paprika csipős ízét adó kapszaicin lehet a jövő fogyasztószere: nem csak a szánkat, hanem a zsírszövetet is fokozottan égeti.
hir6.hu, 2010. Augusztus 07. 14:27
A környezetbarát légfrissítők használata nagyon jó alkalmat ad arra, hogy bebizonyítsuk az embereknek, hogy hozzájárulhatnak bolygónk megmentéséhez, még ha csak kis mértékben is. A házak tele vannak szagokkal, egyesek kellemesek, míg mások kevésbé. Az aeroszolos sprayek csak elfedik a rossz szagokat, de nem szüntetik meg, és az eredmény néha még rosszabb, mint annak előtte.
hir6.hu, 2010. Augusztus 01. 18:17
A szakemberek szerint hiába néz ki egy nő úgy, mint Claudia Schiffer vagy Elle MacPherson - ha fogamzásgátlót szed, a férfiak szemében sokat veszít a vonzerejéből - írja a drinfo.hu
hir6.hu, 2010. Július 25. 14:55
Már évszázadok óta foglalkoztatja az emberiséget a teljesítményfokozás lehetősége, amelyek célja a fizikai erő növelése, a fáradtság leküzdése és a koncentrálóképesség fokozása. A felépítő (más néven anabolikus) szteroidok napjainkban az egyik legelterjedtebb teljesítményfokozó anyagok, amelyek a kereskedelmi forgalomban is fellelhetőek - írja a webbeteg.hu
hir6.hu, 2010. Július 18. 16:09
A napfény sokszor emlegetett áldásos hatása mellett sajnos igen sok veszély forrása. A legismertebb fényártalom a napégés, amelyért főképp a hosszúhullámú UV-B sugarak tehetőek felelőssé - írja a webbeteg.hu
hir6.hu, 2010. Július 17. 15:39
A szilva, a rózsafélék családjába tartozik. A szilván kívül a Prunus nemzetségbe tartoznak még az olyan csonthéjas gyümölcsök, mint az őszibarack, a nektarin, a mandula és a ringló. Lássuk, miért olyan jótékony hatású szervezetünkre a szilva fogyasztása! - tanácsolja az edenkert.hu.
hir6.hu, 2010. Július 16. 11:32
Az ultrahangos szűrővizsgálatok és a klinikai genetika dinamikus fejlődése új alfejezetet nyitott az orvostudományban: a magzati medicinát. A terhesgondozás során a magzati rendellenességeket kiszűrő kötelező vizsgálatokon felül néhány új módszer lehetővé tette a fejlődési rendellenességek korai és hatékony felismerését. Ezek között hangsúlyos szerepet kap az első trimeszteri kiterjesztett szűrővizsgálat, amelyet erre szakosodott magzati medicina központokban érhetnek el a kismamák. A Rózsakert Medical Center szülész-nőgyógyászai elkötelezettek a hazai magzati medicina fejlesztése iránt, ezért szűrőközpontjuk mellett létrehozták a Magzati Medicina Alapítványt. A kiemelten közhasznú alapítvány a kora és középidős terhességi kóros állapotok szűréséhez, koordinálásához és ellátásához nyújt szellemi és anyagi segítséget.
hir6.hu, 2010. Július 09. 10:51
Miközben a kövérség fontos kockázati tényezője a koszorúér-betegségnek vagy a cukorbajnak, nem ritka a kövérségi paradoxon: a súlytöbblettel bajlódó beteg gyorsabban és jobban gyógyul, mint karcsú betegtársai. Amerikai kutatók a leggyakoribb ritmuszavar, a pitvarfibrilláció kezelése során tapasztalták ezt az ellentmondást: a túlsúlyos embereknek jobb az esélye, hogy tovább éljenek, mint a normál súlyúaknak.
hir6.hu, 2010. Július 04. 10:53
Az emberi szervezet kétharmadát víz teszi ki, így mindig fontos a megfelelő utánpótlás, a kánikulában a folyadékszükséglet a duplájára is nőhet.
hir6.hu, 2010. Július 03. 16:17
A menta (Mentha) egy jól ismert fűszer- és gyógynövény. A mindennapokban is igen gyakran használt növény, amelynek minden háztartásban jelen kellene lennie. A mentából készült teának görcsoldó hatása van, de koktélok és ételek ízesítésére is alkalmas - javasolja a különféle felhasználási módokat az edenkert.hu.
hir6.hu, 2010. Július 01. 14:04
Az egészségügyi szolgáltatók kiválasztásakor leginkább a szakértelmet tartjuk szem előtt, a környezet kulturáltsága és a megközelíthetőség a legkevésbé lényeges szempontok a döntés során - derül ki abból a felmérésből, amelyet az AXA megbízásából a GKI-EKI Egészségügykutató Intézet készített az egészségpénztárak szolgáltatási köre által nyújtott egészségügyi ellátások, így a magánrendelői szakorvosi ellátások, fogászati ellátások, gyógyászati segédeszköz árusítók, optikai üzletek, gyógyszertárak és fitnesztermek minőségének megítéléséről az AXA Egészségpénztár tagjainak körében.
hir6.hu, 2010. Június 26. 13:22
Magyarországon évente több ezren vesztik el lábukat a cukorbetegség szövődményeként kialakuló betegség miatt, pedig ezeknek a lábamputációknak nagy többsége megelőzhető volna - írja a hazipatika.com.
hir6.hu, 2010. Június 26. 07:13
Egymásnak gyakran ellentmondó információk alapján döntenek a magyar kismamák, ráadásul sok tévhit kering a várandósság alatti táplálkozás és a babatáplálás mikéntjéről - többek közt ez derült ki egy idei felmérésből, amelyet kismamák és két évnél fiatalabb gyerekkel rendelkező édesanyák körében végzett a KutatóCentrum.
hir6.hu, 2010. Június 21. 15:21
A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa Dr. Szabó Gábor akadémikust jelölte az egyetem rektori tisztségére. Az intézmény új vezetőjét július 1-ével fogja kinevezni a köztársasági elnök.
hir6.hu, 2010. Június 20. 14:10
Itt a cseresznyeszezon! A gyümölcsöt már az ókorban is használták, lekvárt pedig végtelenül egyszerűen készíthetünk belőle.
hir6.hu, 2010. Június 19. 16:22
A kerti sütések, partik, összejövetelek a finom ételekről és a jó társaságról szólnak, de néha kellemetlenségek is történnek. Segítünk, hogy úrrá legyen a váratlan helyzeteken - írja a WEBBeteg.
hir6.hu, 2010. Június 13. 17:18
Függetlenül attól, hogy a túl szűk ruha viselése nem mindenkin néz ki jól, még az egészséget is veszélyezteti. Íme 7 olyan probléma, amit a túl szoros ruhák viselése okoz - írja a Webbeteg.hu.
hir6.hu, 2010. Június 11. 09:52
A nagy melegben nem csak az embereket fenyegeti a hőség, hanem a házi kedvenceket is.
hir6.hu, 2010. Június 03. 16:15
A nyár beköszöntével gyermekek tízezrei rajzanak ki a játszóterekre, az utcákra, a természetbe. Előkerülnek a biciklik és a focilabdák, az ugrókötelek és a görkorcsolyák. Az önfeledt játék során azonban számos veszélyes helyzet adódhat a szabadban. Az egy évnél idősebb gyermekek között a külső hatásra létrejövő balesetek vezetik a halálozási adatokat.
hir6.hu, 2010. Május 29. 14:22
Tudta, hogy a piros, ízletes és lédús földieper milyen jótékony hatással van a szervezetre?
hir6.hu, 2010. Május 28. 10:54
Kiemelkedően fontos a kismamák és a kisbabák számára is a rendszeres folyadékbevitel, de nem mindegy, hogy mi van a pohárban.
hir6.hu, 2010. Május 23. 10:51
A gyomorfekélyt és rákot okozó baktérium kellemetlen lehelethez is vezethet, írja egy tanulmány alapján a betegszoba.hu.
hir6.hu, 2010. Május 16. 07:55
A cukorbetegség egyre több embert érintő probléma a világon és hazánkban is. Kezelése, a vércukor szintjének megfelelő beállítása segíthet a számos súlyos szövődmény elkerülésében, kialakulásuk késleltetésében. A terápia összetett, bonyolult feladat, ami beteg és orvosa közötti szoros együttműködést igényel.
hir6.hu, 2010. Május 15. 07:30
Egy közelmúltban megjelent tanulmány szerint bizonyos élelmiszer-kombinációk, például a halak, a gyümölcsök és a diófélék, összefüggésben állnak az Alzheimer-kór kialakulásának csökkent kockázatával - írja a hazipatika.com egy külföldi internetes szaklapra hivatkozva.
hir6.hu, 2010. Május 01. 15:26
Az egész tavasszal tüsszögő és könnyező allergiás betegek sok esetben saját maguk követnek el hibákat, ezek miatt nehezebb kordában tartani az allergiájukat - figyelmeztet az Amerikai Allergológiai-, Asztma- és Immonológiai Kollégium.
hir6.hu, 2010. Április 29. 16:14
Egy frissen közzétett brit felmérés szerint a brit fogyasztók jelentős része kihagyja a nap legfontosabbnak tekintett étkezését. A szakértők által a napi teljesítőképesség és vitalitás terén alapvetőnek ítélt reggelit lustálkodással avagy munkába rohanással helyettesítik.
hir6.hu, 2010. Április 25. 10:25
Ha csodák nem is, de csodanövények léteznek. Ilyen például a sztívia (jázminpakóka) névre keresztelt növény is, amelynek hajtásai édesebbek a méznél, ráadásul fogyasztásuk nem is hizlal - írja az édenkert.hu.
hir6.hu, 2010. Április 17. 10:55
A Gulan tulajdonképp nem más, mint egy cserépben nevelhető gyógyszer. Elég néhány levelét naponta teának, vagy salátába felhasználni, már érezhető a gyógyhatása. Mindemellett dekoratív kúszónövény a szobánkba, a télikertbe, a balkonra, vagy a teraszra - írja az edenkert.hu.
hir6.hu, 2010. Április 13. 20:22
A Magyar Stroke Társaság újra felveszi a küzdelmet az agyi érkatasztrófák terjedése ellen, a tavalyi sikereken felbuzdulva idén is útnak indítja kampányát a társadalom aktivitásának növelése céljából. A korábbi program eredményei ugyan kiemelkedőek, azonban a stroke fenyegetése továbbra sem csökken, így a tájékoztatás jelentősége megkérdőjelezhetetlen.
hir6.hu, 2010. Április 09. 19:34
Az orvosi aloé (Aloe Vera) a liliomfélék családjába tartozik, noha nagyon hasonlít a kaktuszhoz. Ez a család több mint 300 fajt foglal magába, melyek más gyógynövényekkel, például a hagymával, a fokhagymával, és a spárgával vannak rokonságban. Az aloé szárazságkedvelő növény, a legtöbb faja Afrikából származik. Természetes élőhelyén a legtöbb aloé-faj télen virágzik. Az aloé növények általában rozettaszerűen elhelyezkedő, kard alakú, szúrós levelekkel rendelkeznek - írja az Édenkert Magazin.
hir6.hu, 2010. Április 04. 18:52
A stria nem más, mint a bőr olyan területe, mely kinyúlt. Általában jelentős testsúlygyarapodás, vagy testsúlyvesztés okozza, s a bőr rugalmasságától függ, hogy mindez a folyamat milyen nyomot hagy - írja a WEBBeteg.hu
hir6.hu, 2010. Március 29. 12:34
A 18-64 évesek háromnegyede használ valamilyen fájdalomcsillapító tablettát vagy kenőcsöt, a mellékhatásokról viszont sokan nem tájékozódnak - többek között ez derült ki a KutatóCentrum és a HáziPatika.com közös kutatásából, amelyben a fájdalomcsillapítók használati szokásait mérték fel.
hir6.hu, 2010. Március 27. 20:12
A Pew Research Center kutatása szerint az elmúlt három évtizedben érezhetően megváltoztak az amerikai családok együttélési szokásai. A vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy az 1980-as évek óta ismét terjedőben van a többgenerációs családmodell - közölte szerkesztőségünkkel az ELTE Társadalomtudományi Kara.
hir6.hu, 2010. Március 27. 13:33
Tavasszal az embernek jobb a kedve, többet nevet, flörtöl és jobban érzi magát. Ez elsősorban a kikelettel járó fokozódó napfény jótékony hatásának köszönhető.
hir6.hu, 2010. Március 26. 20:31
A plasztikai sebészek szerint a rágózás lehet, hogy jót tesz a fogaknak, de kifejezetten előnytelen az arcbőrnek, mivel elősegíti a ráncosodást - írja a Medipress.
hir6.hu, 2010. Március 25. 18:49
Óriási és színes programkínálattal indítják útjára március 29-én Győrben a Bringázz a munkába! 2010 Tavasz kampányt. A város önkormányzata a Magyar Kerékpárosklub győri területi szervezőivel karöltve rendkívüli nyitóeseménnyel készülnek, valamint a hónap további napjain is számos program lesz látogatható.
hir6.hu, 2010. Március 20. 11:06
Az Amerikai Gyógyszer- és Élelmiszerügyi Hatóság (American Food and Drug Administration, FDA) nemrég közzétett összehasonlító kutatása szerint az amerikaiak élelmiszervásárláskor egyre tudatosabban figyelnek az összetevőkre. Figyelmük azonban látszólagosnak tűnik, mert a testsúlyukkal kapcsolatban végzett felmérés ennek az ellenkezőjét sugallja.
hir6.hu, 2010. Március 08. 20:06
A téli időszak az emberi szervezet számára rendkívül megterhelő. Kevesebb természetes vitaminhoz jutunk és a hűvös idő miatt a megbetegedés kockázta is nagyobb. Ezért ilyenkor még inkább oda kell figyelnünk egészségünk megőrzésére. Dr. Madarasi Anna szerint a polarizáltfény-terápia jó megoldás lehet az egészségügyi problémák megelőzésére, mivel az képes az immunrendszer hatékonyságát növelni, ezáltal segít megelőzni a vírusos és bakteriális megbetegedéseket és gyorsítja a betegségekből való felépülést még influenzás időszakokban is.
hir6.hu, 2010. Március 03. 11:02
Jelentősen csökken a lakosság által aktív sporttevékenységre fordított idő, valamint azok száma is, akik hajlandóak a testmozgásra - derül ki a GfK Hungária, valamint a GfK nemzetközi kutatási eredményeiből. Jelentős arányban csak a legfiatalabb korosztályokban találhatunk rendszeresen sportolókat, és már a fiatal középkorúak körében is rendkívül alacsony a mozgás iránti igény. A sportolásra a legnagyobb veszélyt a számítógépek, játékkonzolok elterjedése jelenti, hiszen egyre többen töltik szabadidejüket a képernyő előtt.
hir6.hu, 2010. Március 02. 10:43
Magyarországon a szív-, és érrendszeri megbetegedések vezetik a halálozási statisztikát, ugyanakkor az uniós átlaghoz képest két és félszeres a koszorúér halálozás. Szintén elkeserítő, hogy mintegy 2,5 millió ember szenved magas vérnyomásban, 1 millióan cukorbetegek, a lakosság fele pedig túlsúlyos. Európa többi országához képest hazánkban jóval többen dohányoznak és fogyasztanak alkoholt, ugyanakkor sokkal kevesebb zöldséget és gyümölcsöt esznek, nem beszélve a mozgásszegény életmódról. Ezek az okok felelősek a szív- és érrendszeri halálozások csaknem 80 százalékáért.
hir6.hu, 2010. Február 11. 14:42
A női önbizalom erősítését és a környékbeli lányok, asszonyok önképének fejlesztését tűzte ki célul az az új táncstúdió, amely megnyitotta kapuit Kecskemét belvárosában. A nyitónapon egzotikus és rúdtánc bemutató keretében mutatkozott be Pirner Alma sztriptíz világbajnok és trénercsapata.
hir6.hu, 2010. Február 11. 07:30
A sör igen gazdag szilíciumban, ami jót tesz a csontoknak, tehát a sör fogyasztása jót tesz a csontoknak. Persze nem mindegy milyet iszunk - írja a sg.hu.
hir6.hu, 2010. Február 06. 11:37
Egy felmérés szerint ha a szülők a gyorséttermek étlapjáról megtudhatják, hogy mennyi kalóriát tartalmaznak a kicsik kedvenc ételei, jobban megfontolják, hogy mi kerül a gyerekek tányérjára.
hir6.hu, 2010. Február 02. 07:30
A tréfásan csak T-vitaminoknak becézett tacót, tortillát és tortát (nagyméretű szendvics) felvonultató bőséges étrendnek köszönhetően a mexikói gyerekek az első helyre kerültek az elhízás világranglistáján -írja a betegszoba.hu.
Legolvasottabb
Életmód
- Gasztronómia és egészség a gyulai menzán
- Só-szórás
- Az egészségügy lefeküdt a gyógyszergyártó maffiának?
- Vegyük fel a harcot a tavaszi fáradtsággal!
- Hogy jobban érezzük magunkat a munkahelyünkön!
- Krupp - egy nem megelőzhető betegség
- Lovagot avatott a volt gyulai polgármester
- Az egész ország megszabadulhat az amalgám tömésektől
- Fedezzük fel időben gyermekünk halláskárosodását!
- A fogyókúra során szinte mindenki elköveti ezeket a hibákat



